Kemény József, gróf

Gerend, 1795. szeptember 11. - Gerend, 1855. szeptember 12.

Magyar-gyerőmonostori gróf Kemény József családjának ahhoz az ágához tartozott, mely Kemény János fejedelemtől származott. Apja báró Kemény Farkas, anyja gróf Batthyány Teréz, a tudós erdélyi püspök nővére volt. Elemi tanulmányait a családi fészekben végezte el, középiskolába a kolozsvári piaristákhoz járt. A líceum után 1812-től a kolozsvári jogakadémián tanult, majd 1814-ben apja kívánságára hivatali pályára lépett. 1814-ben Kolozs megyei törvényszéki ülnökké választották, de nem sokkal ezután átment a kolozsvári Guberniumhoz. 1818-ban apja gyakornoki állást eszközölt ki számára Bécsben az erdélyi udvari kancelláriánál. 1826-ban hazatért Erdélybe. Nagyszebenbe költözött, majd 1827 nyarán tiszteletbeli kincstári titkár lett. 1831-ben erdélyi kincstári jegyzői rangot kapott. A hivatali életet nem szerette, ezért 1834-ben lemondott állásáról, és az erdélyi ellenzékhez csatlakozva vett részt a reformországgyűléseken. 1846-ban teljesen visszavonult a politikai élettől és kizárólag történeti kutatásokkal foglalkozott.

Erdély történetének megírására és a régi írók kiadására törekedett. Ezért kutatta ennek forrásait, a régi okleveleket és iratokat. Fiatalon megírta az erdélyi kormányzóság történetét (1814), majd a katolikus egyház erdélyi történetét a kezdetektől a reformációig. 1830-ban öt cikket írt a Tudományos Gyűjteményben az erdélyi románokról, saját családjáról, illetve a Kemények címerében levő szarvasról, Gelencei Szőke Ambrus régi székely költőről és 'Hameln város elvesztett gyermekeiről s az erdélyi szászok abbéli eredetéről való meséjének" irodalmáról. Egyidejűleg a Nemzeti Társalkodóba is küldött cikket Hunyadi János nemzetségéről, a románok tudományos törekvéseiről, a Báthoryak származásáról és Kecskés váráról. Az elsők között foglalkozott gazdaságtörténettel. Gyűjtötte Erdély kereskedelmének és iparának emlékeit és 1833-ban megírta annak történetét. A magyar műemlékvédelem egyik úttörője volt.

Nagy hangsúlyt fektetett a források vizsgálatára, hat kötetnyi kútfő-kiadványa mérföldkőnek számított. 1830. május 15-én készült el a gyulafehérvári káptalani levéltárról szóló ismertető kéziratával, de adatait kibővítette a kolozsmonostori konvent s a szász nemzet szebeni levéltáraiból. A mű végül csak 1836-ban jelent meg. A latin nyelven írt két kötetes munkát szerzője Fejér Györgynek ajánlotta tisztelete jeléül. Ugyanakkor Kemény műve is áttörést jelentett, mivel a magyarországi káptalanok és konventek levéltárairól előtte még senki sem írt. Az I. kötet elején Kemény a levéltár történetét írta meg oklevelek és országgyűlési végzések alapján, aztán kivonatot adott a levéltár különböző gyűjteményes darabjairól, az értékesebb vagy érdekesebb leveleket szószerint közölte. A II. kötetben az erdélyi fejedelmi kancellária protokollumait, és az ú.n. Királyi könyveket ismertette, összeállítva az erdélyi országgyűlések jegyzékét is 1700-ig. Az oklevelekben található erdélyi helyneveket külön jegyzékben közölte. Végül négy kötetben ismertette az 1511-1703 közötti időszak a köztörténetből fontos adatokat tartalmazó okleveleit. Ügybuzgósága azonban kissé túlzó volt, mivel nem riadt vissza az oklevelek hamisításától. Ezen cselekedete hitelét és megbízhatóságát jelentősen aláásta. Több más elgondolását cáfolták. Feltételezése szerint az erdélyi magyar rendeknek sas címerük volt, jóllehet azok a mindenkori erdélyi vajda címeres zászlaja alatt vonultak hadba.

Meghatározó szerepet játszott az erdélyi közgyűjtemény létrehozásában. Még 1828-ban Bölöni Farkas Sándor vetette fel először egy Erdélyi Nemzeti Múzeum gondolatát. 1841-ben a család másik ágából származó gróffal, Kemény Sámuellel közösen megfogalmazott levélben adták közre Küküllő vármegyének, hogy fel fogják ajánlani gyűjteményeiket a Kolozsvárott felállítandó Nemzeti Múzeumnak. Kemény hatalmas hagyatéka könyvekből, kéziratokból, oklevelekből, régészeti és numizmatikai anyagból, illetve ásványgyűjteményből állt.

A Magyar Tudományos Akadémia 1831. február 17-én levelező, 1844. december 24-én tiszteleti tagjává választotta. Erdélyország történetei tára. 2. köt. 1566-1613. című székfoglaló előadása 1845. augusztus 4-én hangzott el. 1847. május 14-én a bécsi Császári Tudományos Akadémia a rendes tagjai közé választotta. Tiszteletbeli tagja volt a mainzi Történelmi és Régészeti Egyletnek, 1847 végén a Római Régészeti Levelezések Intézete is soraiba emelte. A magyar egyesületek közül a Természettudományi Társulatnak és a nagyszebeni Landeskunde Verein-nek volt a tagja.

Fő művei: Notitia historico-diplomatíca archivi Transylvaniae. I-II. Nagyszeben, 1836.; Erdélyország történetei tára. I-II. Szerzőtárs: Nagyajtai Kovács István. Kolozsvár, 1837-45.; Deutsche Fundgruben der Geschichte Siebenbürgens. Kolozsvár, 1839.; Történeti és irodalmi kalászatok. Kiad. Toldy Ferenc. Pest, 1861.

Róla szóló irodalom: Gróf Mikó Imre: Emlékbeszéd gróf Kemény János tiszteleti tagról. Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, 1860.; Veress Endre: Gróf Kemény József. Cluj-Kolozsvár, 1933.; Veress Endre: Gróf Kemény József. In: Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület félszázados ünnepére 1859-1909. Szerk. Erdélyi Pál. Kolozsvár, 1909-42.; Gazda Ferenc: Gróf Kemény János és Mike Sándor levelezése. Kolozsvár, 1943.; Mályusz Elemér: Gróf Kemény József oklevélhamisítványai. Levéltári Közlemények, 1988.

Forrás: