Kemény József, gróf

Gerend, 1795. szeptember 11. - Gerend, 1855. szeptember 12.

Magyar-gyerőmonostori gróf Kemény József családjának ahhoz az ágához tartozott, mely Kemény János fejedelemtől származott. Apja báró Kemény Farkas, anyja gróf Batthyány Teréz, a tudós erdélyi püspök nővére volt. Elemi tanulmányait a családi fészekben végezte el, középiskolába a kolozsvári piaristákhoz járt. A líceum után 1812-től a kolozsvári jogakadémián tanult, majd 1814-ben apja kívánságára hivatali pályára lépett. 1814-ben Kolozs megyei törvényszéki ülnökké választották, de nem sokkal ezután átment a kolozsvári Guberniumhoz. 1818-ban apja gyakornoki állást eszközölt ki számára Bécsben az erdélyi udvari kancelláriánál. 1826-ban hazatért Erdélybe. Nagyszebenbe költözött, majd 1827 nyarán tiszteletbeli kincstári titkár lett. 1831-ben erdélyi kincstári jegyzői rangot kapott. A hivatali életet nem szerette, ezért 1834-ben lemondott állásáról, és az erdélyi ellenzékhez csatlakozva vett részt a reformországgyűléseken. 1846-ban teljesen visszavonult a politikai élettől és kizárólag történeti kutatásokkal foglalkozott.

Erdély történetének megírására és a régi írók kiadására törekedett. Ezért kutatta ennek forrásait, a régi okleveleket és iratokat. Fiatalon megírta az erdélyi kormányzóság történetét (1814), majd a katolikus egyház erdélyi történetét a kezdetektől a reformációig. 1830-ban öt cikket írt a Tudományos Gyűjteményben az erdélyi románokról, saját családjáról, illetve a Kemények címerében levő szarvasról, Gelencei Szőke Ambrus régi székely költőről és 'Hameln város elvesztett gyermekeiről s az erdélyi szászok abbéli eredetéről való meséjének" irodalmáról. Egyidejűleg a Nemzeti Társalkodóba is küldött cikket Hunyadi János nemzetségéről, a románok tudományos törekvéseiről, a Báthoryak származásáról és Kecskés váráról. Az elsők között foglalkozott gazdaságtörténettel. Gyűjtötte Erdély kereskedelmének és iparának emlékeit és 1833-ban megírta annak történetét. A magyar műemlékvédelem egyik úttörője volt.

Nagy hangsúlyt fektetett a források vizsgálatára, hat kötetnyi kútfő-kiadványa mérföldkőnek számított. 1830. május 15-én készült el a gyulafehérvári káptalani levéltárról szóló ismertető kéziratával, de adatait kibővítette a kolozsmonostori konvent s a szász nemzet szebeni levéltáraiból. A mű végül csak 1836-ban jelent meg. A latin nyelven írt két kötetes munkát szerzője Fejér Györgynek ajánlotta tisztelete jeléül. Ugyanakkor Kemény műve is áttörést jelentett, mivel a magyarországi káptalanok és konventek levéltárairól előtte még senki sem írt. Az I. kötet elején Kemény a levéltár történetét írta meg oklevelek és országgyűlési végzések alapján, aztán kivonatot adott a levéltár különböző gyűjteményes darabjairól, az értékesebb vagy érdekesebb leveleket szószerint közölte. A II. kötetben az erdélyi fejedelmi kancellária protokollumait, és az ú.n. Királyi könyveket ismertette, összeállítva az erdélyi országgyűlések jegyzékét is 1700-ig. Az oklevelekben található erdélyi helyneveket külön jegyzékben közölte. Végül négy kötetben ismertette az 1511-1703 közötti időszak a köztörténetből fontos adatokat tartalmazó okleveleit. Ügybuzgósága azonban kissé túlzó volt, mivel nem riadt vissza az oklevelek hamisításától. Ezen cselekedete hitelét és megbízhatóságát jelentősen aláásta. Több más elgondolását cáfolták. Feltételezése szerint az erdélyi magyar rendeknek sas címerük volt, jóllehet azok a mindenkori erdélyi vajda címeres zászlaja alatt vonultak hadba.

Meghatározó szerepet játszott az erdélyi közgyűjtemény létrehozásában. Még 1828-ban Bölöni Farkas Sándor vetette fel először egy Erdélyi Nemzeti Múzeum gondolatát. 1841-ben a család másik ágából származó gróffal, Kemény Sámuellel közösen megfogalmazott levélben adták közre Küküllő vármegyének, hogy fel fogják ajánlani gyűjteményeiket a Kolozsvárott felállítandó Nemzeti Múzeumnak. Kemény hatalmas hagyatéka könyvekből, kéziratokból, oklevelekből, régészeti és numizmatikai anyagból, illetve ásványgyűjteményből állt.

A Magyar Tudományos Akadémia 1831. február 17-én levelező, 1844. december 24-én tiszteleti tagjává választotta. Erdélyország történetei tára. 2. köt. 1566-1613. című székfoglaló előadása 1845. augusztus 4-én hangzott el. 1847. május 14-én a bécsi Császári Tudományos Akadémia a rendes tagjai közé választotta. Tiszteletbeli tagja volt a mainzi Történelmi és Régészeti Egyletnek, 1847 végén a Római Régészeti Levelezések Intézete is soraiba emelte. A magyar egyesületek közül a Természettudományi Társulatnak és a nagyszebeni Landeskunde Verein-nek volt a tagja.

Fő művei: Notitia historico-diplomatíca archivi Transylvaniae. I-II. Nagyszeben, 1836.; Erdélyország történetei tára. I-II. Szerzőtárs: Nagyajtai Kovács István. Kolozsvár, 1837-45.; Deutsche Fundgruben der Geschichte Siebenbürgens. Kolozsvár, 1839.; Történeti és irodalmi kalászatok. Kiad. Toldy Ferenc. Pest, 1861.

Róla szóló irodalom: Gróf Mikó Imre: Emlékbeszéd gróf Kemény János tiszteleti tagról. Magyar Tudós Társaság Évkönyvei, 1860.; Veress Endre: Gróf Kemény József. Cluj-Kolozsvár, 1933.; Veress Endre: Gróf Kemény József. In: Emlékkönyv az Erdélyi Múzeum-Egyesület félszázados ünnepére 1859-1909. Szerk. Erdélyi Pál. Kolozsvár, 1909-42.; Gazda Ferenc: Gróf Kemény János és Mike Sándor levelezése. Kolozsvár, 1943.; Mályusz Elemér: Gróf Kemény József oklevélhamisítványai. Levéltári Közlemények, 1988.

Forrás:

Kemény János

A XVII. század utolsó, a XVIII. század első évtizedeiben az emlékírás a hiányzó nagyepikai műfaj, a regény szerepét töltötte be. A műfajcsoport történetének elején ott áll Kemény János, akinek olvasottságáról nem sok ismeret áll rendelkezésére, s ez annál kényelmetlenebb, mert érthetetlennek látszik, hogy egy olyan kicsiny iskolázottságú szerző, mint ő, hogyan tudta megírni az önéletíró irodalmunk első nagy csúcsának számító művet minden előkép, minta nélkül.

1607-ben született Magyarbükkösön. Bethlen Gábor udvarában került közel a politikához.
Nem tudjuk, hogy mekkora olvasottságot szerezhetett Kemény Albisi Márton "fő deáktól" otthon, aztán Geleji Katona Istvántól, Csulai Györgytől, Keserűi Dajka Jánostól Gyulafehérvárott az iskolában, s hogy mekkora műveltség rakódhatott erre Bethlen Gábor fejedelmi udvarának nem lebecsülendő kultúrájából.
Nagykövetként találkozunk nevével Bécsben, Lengyelországban és a Portán. Összesen öt fejedelmet szolgált. I. Rákóczi György idején Fehér vármegye ispánja, kincstartó, majd az erdélyi hadak parancsnoka, az ország generálisa. Részt vett a fejedelem hadjárataiban. II. Rákóczi György alatt fejedelmi tanácsos, a kancellária vezetője. A kudarcba fulladt lengyel hadjárat során 1657-ben a krími tatárok fogságába került, ahonnan két év múltán váltságdíj ellenében szabadult.
Ez időben II. Rákóczi György s Barcsai Ákos versengtek a fejedelemség felett Erdélyben. Kemény egyikhez sem csatlakozott, hanem egy ideig második felesége (első feleségét eltemette, tőle két fiú gyermeke született), Lónyay Anna birtokán Aranyos-Meggyesen Szatmár vármegyében tartózkodott.
II. Rákóczi György halála után, 1660-ban a császáriak és az erdélyi rendek felkérésére visszatért a politikába, fejedelmi jelöltül lépett fel s fejedelemmé meg is választották (1660. december. 24.) Barcsai Ákossal szemben, de a Barcsait pártoló török szultántól nem nyerhetett megerősítést. Ekkor Barcsai Ákost, Gáspárt és Andrást megölette, s I. Lipót császár oltalmát kérte. Mielőtt még ezt megnyerhette volna, az ellene küldött török hadak elől menekülve, kénytelen volt Erdélyt elhagyni.
Kevéssel ezután 36,000 császári katona Montecuccoli vezérlete alatt vitte őt vissza Erdélybe, azonban a nagyobb török haderővel megmérkőzni nem mert, s Ali temesvári pasa Apafi Mihályt tette fejedelemmé, majd Erdélyből kivonult. Az Erdélyből másodízben is kimenekült Kemény a törökök távozásának hírét véve, Aranyos-Meggyesről azonnal Apafi ellen vezette hadait. 1662. elején Segesvárba szorította, de török és az ellenpárt sereget állított ellene. A nagyszőllősi ütközetben életét vesztette.

Kemény János első jelentős írói tevékenysége, hogy 1652-53-ban összeállította az erdélyi törvénykönyvet, az Approbatae Constitutiones-t. Azonban történetírói munkássága csak ezután kezdődött.
A regénybe illő végzetű Gálffi János 1593-ban írta önigazoló önéletírás-töredéknek, ennek a lendületes, gyönyörű stílusú torzónak van két olyan részlete, amely alighanem mintául szolgálhatott Kemény János önéletírása számára.
Az egyik az a körmondat, amelyben Gálffi búcsúztatja János Zsigmondot, aki az ő szemében úgy testesítette meg a tökéletes, régi nagy fejedelmet, mint Kemény szemében Bethlen Gábor. Ugyanazok a vonások, amelyeket Kemény is legerősebben méltat Bethlen Gábor országlása dicséretében: uralmának törvényességét, szerencsés hadakozásait, betelepítéseit és tudós emberek behívását, a tanácsadók megbecsülését. A két körmondat szerkezeti fölépítése hasonló, s egy szövegegybeesés is van: Bethlen szintén "katonaszerszámokban gyönyörködő ember vala".
A másik figyelemreméltó rész Báthory Kristóf és I. Rákóczi György haldoklásának jelenete. A két fejedelem ekképp haldokló szavával egyúttal a hős sorsát is előrevetíti, ezzel a regényszerű szerkezetnek nagyon fontos összefogó elemét szolgáltatva. (Az újfent egybeesés, bár véletlenül esett, hogy ez a dramaturgia egyiküknél sem teljesedett ki, hisz mindkét mű írása megszakadt, s a jóslat beteljesedését, a fiú hálátlanságát egyikük sem írhatta meg.)
Kemény minden bizonnyal ismert más emlékíró műveket is. Nem állt egyedül Bethlen Gábor eszmei örökségének őrzésével, a hasonló gondolkodásúak táborában született irodalmi munkákat nyilván olvasta. Volt kapcsolat Kemény János és az útinaplót, följegyzéseket író Rhédei László, Bethlen István unokája között is. Arról, hogy ismerték-e egymás emlékírását, csak annyit állíthatunk: ha Kemény ismerte is a fiatal Rhédei útinaplóját, annak nem maradt nyoma az ő írásain, de hogy Rhédei miért éppen az 1650-es évek végén kezdett hozzá életének összefoglalásához, abban talán joggal gyaníthatjuk Kemény önéletírásának hatását.
Ezzel bizonyára nem merítettük ki a Kemény által olvasott emlékíró munkák sorát, de talán sikerült fölvillantanunk azt a műfaji előzményt, amely lehetővé tette nagy koncepciójú művének megszületését.
Kemény a krími fogságában a zsoltárokat olvasgatta: s azokról vallásos munkát írt, melyet Gileádi Balsamum cím alatt 1659-ben ki is nyomatott. 1658-ban, szintén a fogságban megírta saját élete viszontagságait is, születésétől kezdve 1655-ig, mely kéziratban maradt fenn s először Rumy a Monumenta Hungarica során, újabban és jobban Szalay László 1856-ban adta ki. E nagybecsű önéletiratban sok érdekes történeti adat van Bethlen Gábor s a Rákóczi Györgyök idejéből. Fennmaradt az a tatárfogságában írt műve is, melyben önvédelmére azt igyekszik bizonyítani, hogy a vezérletére bízott sereg veszedelmének nem ő volt okozója - Ruina exercitus Transsylvanici (Az erdélyi hadsereg romlása).
Az emlékírások olvasásának adatai - a maguk évtizedeiben kiadatlanok lévén - ritkák. Az egyes emlékírók kutatása során azonban olyan adatok és szövegpárhuzamok bukkannak napvilágra, amelyek jelzik, hogy az emlékíró munkák, főleg az önéletírások kéziratos példányait viszonylag sokan olvasták.
Rozsnyai Dávid ismerte Kemény János önéletírását. Hermányi Dienes József az általa ismert főnemesi családoktól (Kemény, Teleki, Toroczkai) kölcsönkapta és kivonatolta Kemény János önéletírását is.
Benkő József azt állítja, hogy még több érdekes irata is maradhatott és pedig titkos írásban.

Forrás:
Gyöngyösi István: Porábúl megéledett Főnix avagy Kemény János emlékezete
Kemény János önéletírása és válogatott levelei
S. Sárdi Margit: Kemény János önéletírásának műfaji mintáiról

Forrás: